A kacsát kívül-belül megsózzuk. A gyömbért vékonyan felszeleteljük. A hagymát és a fokhagymát finoman összevágjuk, összekeverjük 2 evőkanál szójaszósszal, 2 evőkanál mézzel, a reszelt narancshéjjal, a fahéjjal és a húslevessel.
A mézes keveréket felforraljuk, majd 3 percig hagyjuk hűlni. A kacsa hasüregét konyhai spárgával összevarrjuk, és egy tepsibe tesszük. A meleg mézes keveréket a naki nyílásnál a kacsa belsejébe töltjük, és ezt is összevarrjuk. A tepsit 200 fokos sütőbe helyezzük, és 30 percig sütjük. A szárnyak alatt a bőrön egy bevágást készítünk, hogy a zsír eltávozzon.
Fél óra elteltével kevés vizet öntünk a hús alá, és további 1,5 órán keresztül sütjük, közben a maradék szójaszószból és mézből készített, sóval, borssal, ecettel ízesített mártással többször megkenegetjük. Mikor megsült, a kacsát kivesszük a tepsiből, a spárgákat eltávolítjuk, a hasüregében lévő szaftot egy tálkába öntjük.A tepsiben maradó pecsenyelé tetején összegyűlt zsírt leszedjük, a levet leszűrjük, és a kacsára öntjük.
info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát.Elfogadom